Bemutatkozás

dr. Szabó Áron
amerikai ügyvéd

 

 


Csőd- és kilakoltatás elleni védelmi és bevándorlási ügyek szakértője

Illetékesség: Az Amerikai Egyesült Államok területén belül Miami, Fort Lauderdale, Sunrise, Weston, Orlando és környéke

Áron nemzetközi tapasztalattal a háta mögött nyitotta meg ügyvédi irodáját, a Szabo Law Groupot, amely az Amerikai Egyesült Államokon belül elsősorban Floridában és a fővárosban, Washingtonban támogatja ügyfeleit különböző jogi szolgáltatásokkal. Áron szerteágazó tapasztalatának és nemzetközi tanulmányainak köszönhetően sikerre viszi a rábízott ügyeket, többek között csődvédelmi, kilakoltatás elleni és bevándorlási témákban.

Dr. Szabó Áron Budapesten született és lakott 13 éves koráig, amikor családjával az Egyesült Államokba költöztek. Azóta Floridában él, és már kinti egyetemi tanulmányai alatt megismerkedett a jogi pályával.

Szabó Áron<br />
amerikai ügyvéd
A Nova Southeastern University (Nova Délkeleti Egyetem) H. Wayne Huizenga School Üzleti és vállalkozási szakára járt, ahol vállalkozói és marketinges ismereteket sajátított el. Kíváló tanulmányi eredményeivel rendre kitűnt, melyet több alkalommal az egyetemi vezetés is elismert. A főiskolai diploma megszerzése után Áron a Fort Lauderdale-i Nova Southeastern University Shepard Broad Jogi Központjában folytatta tanulmányait és megszerezte a jogi doktori fokozatát. A Magyarországon, valamint az Egyesült Államokban folytatott képzések mellett az Oxfordi Egyetemen is tanult, ahol az európai uniós jogra összpontosított. Ezt követően úgy döntött, hogy Magyarországon kamatoztatja az addig megszerzett tudást.

A Baker & McKenzie budapesti központjában helyezkedett el, ahol szerződéses kérdésekkel foglalkozott, fellebbviteli beadványokat készített, joghatósági kérdéseket derített fel, uniós trösztellenes jogszabályokat kutatott, valamint a nemzetközi áruvásárlási törvény, a csődtörvények és számos más, európai szabályt elemzett. Kiemelt feladata volt az európai törvénykezés és az amerikai jogi környezet összehasonlító elemzése. A Baker & McKenzie-nél töltött éveket követően megnyitotta saját ügyvédi irodáját, a Szabo Law Groupot.

Az Angliában, az Egyesült Államokban és Magyarországon megszerzett elméleti tudás, valamint a Budapesten és az USA-ban szerzett szakmai tapasztalatok segítségével hatékonyan támogatja jogi segítséget igénylő ügyfeleit. Véleménye szerint “a jogrendszer sajnos nem mindig igazságos és nem könnyű kiigazodni a folyamatosan változó szabályokon és törvényeken sem, azonban az adott ügytípust és helyzetet jól ismerő, tapasztalt ügyvéd felfogadásával rendkívüli módon megnőhet a siker esélye.”

Dr. Szabó Áron magyarul és angolul, szóban és írásban egyaránt áll az érdeklődők rendelkezésére, legyen szó vízumokról, bevándorlásról vagy letelepedésről, magán vagy céges csődvédelemről, vagy kilakoltatási ügyekről.

Bár garanciát a biztos végeredményre a Szabo Law Group sem tud adni, azonban munkatársaink mindent megtesznek annak érdekében, hogy ügyfeleink élvezhessék a személyre szabott, tiszteletteljes és professzionális kiszolgálást a lehető legmagasabb színvonalon. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy csak körültekintő tájékozódás után és csak olyan ügyeket vállaljunk el, amelyekben van tér és lehetőség az érdemleges jogi munkára.

Fordulj hozzánk kérdéseddel!



Tárgyalás

Ügy

Ügyvéd

Zöldkártya, vízum, ESTA, cégalapítás