A honosítás és minden, amit az amerikai állampolgárrá válásról tudni érdemes előző részét itt találod.

Mik a honosítás feltételei?

Igen sok követelményt kell teljesíteni ahhoz, hogy valaki egyáltalán kérelmezhesse az amerikai állampolgárságot.

Első körben megnézik, hogy mennyi ideje lakunk az USA területén. Ebből látható, hogy nem kérelmezhetjük automatikusan, ha az USA területén élünk. A legtöbb esetben 5 évet várnak el és rendelkeznünk kell zöld kártyával is.  Akiknek semmilyen kötődésük nincsen az Egyesült Államokhoz, azok nem tudnak állampolgárságért folyamodni.

Kivételt képezhet az, ha amerikai állampolgárral kötünk házasságot és ekkor 3 év után is be lehet nyújtani a kérelmet, ami lerövidítheti a folyamatot. Ebben az esetben igazolni kell, hogy jóhiszemű házasságról van szó és együtt is élünk a házastársunkkal.

A honosítási kérelem benyújtásához be kell tölteni a 18 éves életkort.

Jó erkölcsi magatartással kell rendelkeznünk és ezt igazolnunk is kell. Ilyen a büntetlen előélet, azaz, hogy nem vádoltak meg bennünket semmilyen bűncselekménnyel és nem is ítéltek el. Bizonyítanunk kell, hogy mindig időben befizettük az adót és az eltartottjainkról is gondoskodtunk.

Honosítás folyamata során állandó lakosként bizonyítanunk kell, hogy abban a 3 vagy 5 évben ténylegesen az országban éltünk-e. Ennél a pontnál vizsgálják az utazásainkat is, azaz mikor és mennyi ideig voltunk és mi célból távol. Gyakori probléma, hogy valaki túl sok időt tölt el egy másik országban és ezért nem kaphatja meg az állampolgárságot.

Vizsgálják a folyamatos tartózkodási helyet és időt is, amelyet nem az Egyesült Államok területén töltöttünk. Minden fontos részletet meg kell osztanunk a képviselővel a sikeres honosítás érdekében.

Miben különbözik a folyamatos tartózkodási hely és a fizikai jelenlét?

A fizikai jelenlét a napok számával függ össze, azaz alapvetően a 3 vagy az 5 éves időszakra vonatkoztatva be kell mutatnunk, hogy időnk legalább felét az USA területén töltöttük. Ilyenkor minden olyan utazást figyelembe vesznek, amely ez alatt az időtartam alatt történt. Ezek lehetnek rövidebb és hosszabb távollétek, de mindegyik számítani fog. Tehát a teljes időtartamnak minimum a felét az USA területén kell tölteni.

A folyamatos tartózkodás egy kicsit más, mert ez arra vonatkozik, hogy mi folyamatosan az USA területén tartózkodtunk-e, azaz tartottunk-e fent lakást vagy házat, rendelkeztünk-e bankszámlával, fizettük-e az adót, telefonszámlát stb.

Amit szintén vizsgálni fognak a honosítás során, az az, hogy a kérvény beadása előtti 3 hónapban ott lakunk-e, ahol helyileg benyújtottuk a kérvényt.

Amikor az USA területén kívül eltöltött időt vizsgálják, akkor, ha 1 évnél többet töltöttünk utazással, akkor azt fogják vélelmezni, hogy megszakítottuk a tartózkodási engedélyünket, azaz az meg is szűnt a tartózkodási engedélyünk.

Erre nagyon oda kell figyelni, amikor a kérelmet beadjuk. Ebben az esetben kizárt, hogy amerikai állampolgárságért folyamodjunk. Ekkor csak egy lehetőség van, meg kell várni, amíg ez az 1 év eltűnik a nyilvántartásokból. 6 hónapnál hosszabb utazás esetén érdemes bevándorlási ügyvéddel konzultálni, mert tanácsot tud adni, hogy érdemes-e a kérelmet benyújtani.

Fordulj hozzánk kérdéseddel!



Zöldkártya, vízum, ESTA, cégalapítás