Mi számít jogellenes tartózkodásnak az Amerikai Egyesült államok területén? Akkor tartózkodunk jogellenesen az USA területén, ha hivatalos vízum vagy feltételes szabadlábra helyezés nélküli a jelenlétünk, illetve amikor a miniszter által engedélyezett időn túl tartózkodunk az országban.

A kivételes esetek a következők:

  • Az USA területéről való távozást követően 3 éven belül újra visszatérünk és újra kérjük a beutazási engedélyt, abban az esetben, ha az előző egyszeri tartózkodás meghaladta a 180 napot, de kevesebb volt, mint az egy év jogellenes jelenlét és elhagytuk az országot még a kitoloncolás előtt.
  • Az ország elhagyását vagy a kitoloncolást követő 10 éven belül szeretnénk újra az USA területére lépni és az 1 éves tartózkodás alatt, illetve 1 éve vagy annál hosszabb ideje jogellenes jelenléttel rendelkezünk. Itt nem számít, hogy kitoloncoltak-e vagy mi magunk távoztunk előtte.
  • Végleges távozásunk után újra be szeretnénk lépni az országba anélkül, hogy erre engedélyünk lenne, illetve feltételes szabadlábon vagyunk, ha egy vagy akár több tartózkodás után több mint egy éven át jogellenesen tartózkodtunk az USA területén.

Természetesen ezeket a kivételeket pontosan rögzíti a Bevándorlási és állampolgársági törvény, az INA 212(a)(9)(B)(i)(I) és (II) szakasza (3 valamint a 10 éves jogellenes tartózkodás), valamint az INA 212(a)(9)(C)(i)(I)(I) szakasza az állandó jogellenes tartózkodás elfogadhatatlanságáról.

Feltételes szabadlábra helyezéskor, illetve amikor a bevándorlási képviselő beengedett bennünket az országba, akkor mindenki kap egy I-94-es nyomtatványt, egy jegyzőkönyvet, amiben szerepel a be és kilépés dátuma is. Pontosan onnantól tartózkodunk jogellenesen az USA területén, amikor a nyomtatványon feltüntetett időpont lejár. Létezik azonban olyan lehetőség is, hogy a nyomtatványon a D/S jelzést látjuk és ez azt jelenti, hogy bizonyos programok, esetleg tanulmányok miatt vagy ideiglenes munka miatt az USA területén maradhatunk.

Nagyon nehéz megállapítani, hogy mit jelent a jogellenes tartózkodás, hiszen a kérdés igen összetett. Érdemes ezekben az esetekben bevándorlási ügyvéd segítségét kérni, aki pontosan ismeri a jogainkat és a lehetőségienket is.

Mikor nem beszélünk jogellenes jelenlétről, mik a kivételek?

Az AFM 40.9.2 fejezetében megtalálhatók a különféle kivételek is. Nézzük most meg, hogy kiknek biztosítanak kivételt, mikor nem jogellenes a jelenlét?

  • nem számít ide a menedékjog iránti kérelem elbírálásának időszaka
  • 18 éves kor alatt
  • családegyesítés kapcsán az összes résztvevő személy, amíg a védelem érvényben van.

A 3, valamint a 10 éves jogellenes jelenlét kapcsán is vannak kivételek:

  • bántalmazott gyerekek és házastársak,
  • az emberkereskedelem áldozatai.

Milyen okok vezethetnek a végleges tartózkodás megvonáshoz?

Az INA 212(a)(9)(C)(i)(I)(I) pontja szerint örökre elutasítják kérelmünket, ha:

  • 1997. április 1. után több mint 1 évig tartózkodtunk jogellenesen az USA területén, ezután önszántunkból távoztunk vagy kitoloncoltak
  • 1997. április 1. vagy azután léptünk be az USA területére, esetleg megkíséreltünk egy újbóli belépést és a DHS beengedett vagy feltételesen szabadlábra helyezett bennünket.

Összesített időszaknak az az időintervallum számít, amely az összes ottani tartózkodásunkat felöleli. Természetesen lehetőségünk nyílik engedélyt kérni, de csak abban az esetben, ha minimum 10 évet az USA területén kívül tartózkodtunk. Ebben az esetben kvázi hozzájárulást kérünk az újbóli beutazáshoz. Minden ezzel kapcsolatos fontos információt az I-212-es űrlapon lehet megtalálni.

 

Fordulj hozzánk kérdéseddel!



Zöldkártya, vízum, ESTA, cégalapítás