Amerikában, így Floridában is lehet nonprofit szervezetet alapítani, amely mentes a szövetségi jövedelemadó alól. Az Egyesült Államok kódexének 501. cikk c. pontja szerint például olyan szervezetekre vonatkozhat az adómentesség, amelyek jótékonysági, irodalmi vagy oktatási, vallási vagy tudományos célokra kerültek megalapításra. Ide tartozhatnak azok a nonprofit szervezetek is, amelyek annak megelőzése céljából alakultak, hogy a nők és gyerekek vagy az állatok ellen követhessenek el különféle kegyetlenségeket.
Miért fontos, hogy megfelelő jogi háttérrel rendelkezzünk, ha nonprofit céget szeretnénk alapítani?
Amerikában minden államban más és más törvények vonatkoznak a nonprofit szervezetek alapítására, ezért, ha például floridai szervezet létrehozását tervezzük, akkor nem árt azzal sem tisztában lenni, hogy ezt hol tehetjük meg, így ezekben az esetekben is jól jöhet a jogi segítség.
A nonprofit szervezeteknek alapszabállyal kell rendelkezniük, amely pontosan tartalmazza azt, hogy miként kell irányítani a szervezetet. Az alapszabályt nagyon komolyan kell venni és az abban foglaltakat betartani. Az alapszabály elkészítéséhez szintén érdemes jogi segítséget kérni, de módosításkor is egy nonprofit ügyekben jártas szakértőre lesz szükség, mint például az amerikaiugyved.hu szakemberei. Az alapszabálynak tartalmaznia kell a szervezet célját, az igazgatósági struktúrát, a tisztségviselői pozíciók pontos leírását és a tisztségviselők feladatköreit. Fontos, hogy a szabály tartalmazza az igazgatósági posztok betöltésének pontos idejét, térjen ki a tagok utódlására és azok eltávolítására. Az igazgatósági ülések követelményeinek, a különleges tagsági rendelkezéseknek, a szavazati jogoknak, mind-mind szerepelniük kell az alapszabályban. Az idő előrehaladtával változnak a törvények, így az alapszabályt is ennek megfelelően kell módosítani, hogy az új követelményeknek tökéletesen megfeleljen. A jogi segítség megléte kritikus pont egy nonprofit vállalkozás életében. A különféle adományokhoz kapcsolható adólevonások során nagyon könnyen el lehet veszíteni az 501 (c) státuszt.
Fordulj hozzánk kérdéseddel!
Mit tegyünk meg még annak érdekében, hogy nonprofit szervezetünk működőképes legyen?
A szervezetnek meg kell tudniuk különböztetni magukat a többi nonprofit szervezettől, hiszen enélkül nagyon nehéz lesz támogatást szerezniük. Ez a rész sokkal nehezebb lesz, mint maga az alapítás, így kell hozzá a jogi segítség. Gondoljuk át, hogy pontosan mely célközönséget szeretnénk kiszolgálni és azt milyen módon kívánjuk megtenni. Vajon a szervezetünk valóban hozzáadott értéket fog teremteni? Ha döntésre jutottunk a célokat és a célközönséget illetően, akkor járjunk utána azoknak a szervezeteknek, akik szintén pontosan ezeket a célokat és ezt a célközönséget választották ki. Sok esetben érdemes egy már meglévő szervezethez csatlakozni például tanácsadói minőségben vagy esetleg szponzort kell keríteni, hogy a kitűzött céljainkat mindenképpen el tudjuk érni.
A szervezet alapszabályát megfelelően használva, a hatékony irányításhoz szükséges struktúrát biztosítva egy hatékony nonprofit szervezetet lehet létrehozni. Ne feledkezzünk meg arról, hogy egy megfelelő ismerettel rendelkező jogász csapatra az alapításkor és a működés során is szükség lesz!